| Mindjárt az elején tisztáznánk a "terminológiát". A parancsértelmezőt szokták konzolnak, terminálnak stb. nevezni. Ez régebbi időkből maradt meg, jelen cikkben nem tennénk különbséget a grafikus felületen található "virtuális terminál" és a grafikus felület nélküli "mélyterminálról". Általában a legtöbb Linux rendszer hat mélyterminált futtat alapértelmezetten, tehát mindenféle grafikus felület indítása nélkül ennyi áll rendelkezésre. Ezeket a rendszer felállása után az alt+control+f1-f6 billentyűk lenyomásával érhetjük el. Amennyiben van grafikus felület, a 7-es terminálon indul (F7), illetve lehetőségünk van a rendszer által küldött üzeneteket külön, általában a 8-as terminálra küldeni, így nem "szemeteli" tele az éppen futó alkalmazás eredményét (sokszor átláthatatlanná válik). Ehhez a /etc/syslog.conf "I like to have messages displayed on the console..." kezdetű sor alatti rész elől el kell távolítani a # jelet.
Ezeken túl, ha grafikus felületet használva szeretnénk parancssorból tevékenykedni, erre lett kitalálva a terminál-emulátor, amely egy virtuális konzol. Ezek ablakban futtatható terminálok, melynek több változata létezik, de a legegyszerűbb is tökéletesen ellátja a feladatát (illetve manapság már nagyjából mindegyik dizájnolható, finomhangolható a végtelenségig - átlátszó háttér, színek, menük, stb...). A legelterjedtebb és egyik legegyszerűbb terminál-emulátor az xterm, szinte mindegyik disztribúcióban megtalálható. Az asztali környezetek is rendelkeznek saját terminál emulátorral (KDE - Konsole, Gnome - Gnome-terminal, XFce - Xterminal, nem összekeverendő az xterm-mel), de ezek általában az adott munkakörnyezettől függenek.
| |